Céges rendezvények

A legtöbb cég életében eljön az a pillanat, amikor szeretne valami pluszt adni kollégáinak vagy partnereinek, de nem tudja, hogyan is fogjon hozzá, vagy mi is lenne a megfelelő program, vagy inkább egyszerűen csak rábízná valaki másra a szervezést.

A Tündérpor tündérei ebben is segítséget tudnak nyújtani! Fő szempontunk az, hogy összefogjuk a rendezvényt elejétől a végéig és ezzel levegyük a terhet Ügyfeleink válláról.

Partnertalálkozó

Azért fontos partnertalálkozó szervezése egy cég számára, hogy ezzel is megköszönje az egész éves együttműködést és szorosabbra fűzze a kapcsolatot partnerivel kötetlenebb formában, miközben olyan programot nyújt a számukra, ami maradandó élmény lesz. Lehet egy vagy akár több napos
program is, az újdonságok bemutatásával egybekötve, a lényeg, hogy a rendezvény élménydús legyen.

Családi Nap

A dolgozók számára, mindig egy plusz érték, ha a cég, ahol dolgoznak, nem csak rájuk gondol programok terén, hanem egész családjukra. A Családi Nap alkalmával a hozzátartozók is betekintést nyerhetnek a cég életébe, akár a gyerekek meg is nézhetik, hol is dolgozik Apa vagy Anya, ha a telephelyen kerül megrendezésre az esemény.

Konferenciák

Konferenciájának teljeskörű szervezését vállaljuk a meghívások kezelésétől, a köszönő ajándékokon át, az utánkövetésig.

Karácsonyi Party

Egy karácsonyi party alkalmával a cég vezetésének lehetősége nyílik egy finom vacsora kíséretében megköszönni az egész éves munkát dolgozóiknak, illetve összefoglalást adni az egész évről és a teljesítményekről. A vacsorát és a beszámolót egy hajnalig tartó party is követheti, ahova DJ-t vagy akár zenekart is tudunk biztosítani.

Céges Mikulás program gyerekeknek

Ez egy várva várt esemény a gyermekek számára. A dolgozókat is pozitívan érinti, ha cégük nem csak
rájuk, de gyermekikre is gondol. Segítünk a műsor megszervezésében, a program lebonyolításában
és akár az ajándékok beszerzésében is.